Zápor, sártenger és fantasztikus futók

RajtKedves vesszőfutók, szervezők, támogatók!

Az 5. Etyeki Vesszőfutás jubileumi verseny, és számunkra sok szempontból különleges esemény volt. Mindenek előtt szeretnék egy köszönetnyilvánító blokkot beemelni az írás elejére, azután egy kicsit a verseny szervezéséről és magáról a versenyről is megemlékezem.

Hatszázan futottátok az ötféle távot. Ez a szám óriási, hiszen olyan hátráltató tényezőkkel kerültünk szembe, amilyenekkel tavaly és előtte sosem. A versenyt megelőző napokban annyi eső hullott a településre és környékére, hogy az utak egy része futásra alkalmatlanná vált. Ennek köszönhetően – a biztonságot előtérbe helyezvén – a verseny előtt egy nappal, másodszor is módosítottuk a félmaraton útvonalát. A bokatörő szakaszokat, a mocsarakat, dágványokat, süppedős kilométereket kivettük, és inkább aszfaltutakra cseréltük le. Emiatt újfent 22 kilométeres lett a lerövidített „második generációs“ útvonal. Arról, hogy miért kellett megváltoztatni az első, februárban kialakított, kimért, és  meghirdetett útvonalat, majd később, a saját oldalamon (LegálisDrog) írok, mert ez volt az a tényező, amivel sportkedvelő, normális, intelligens, mások pozitív, segítő hozzáállására apelláló ember nem számol.

ÉrmekKöszönetnyilvánítás

Gratulálok valamennyi futónak, hogy a hihetetlen kemény terepviszonyok ellenére nekivágott saját távjának, és csak a futás öröméért – hiszen világbajnoki eredményt senki sem várhatott magától – maga alá gyűrte a lucskos kilométereket. Gratulálok Nektek, fantasztikusak vagytok!

A futóegyesület nevében, annak elnökeként köszönöm valamennyi támogatónk anyagi – és nem anyagi hozzájárulását!

Köszönöm szépen az Etyeki Futók Egyesülete aktív tagjainak kőkemény, napi rendszerességű mukáját, amivel nemcsak elősegítették, de előremozdították a vesszőfutás szekerét. Köszönöm szépen a legtöbb időt „feláldozó“ STÁBnak, hogy a civil munkájuk mellett, annak végeztével segítették a futással kapcsolatos ügyek menetét. Köszönet jár azoknak az egyesületi tagoknak, akik a verseny előtti, és a versenynapon teljes mellbedobással ügyködtek a futókért.

Köszönöm a közös edzéseken résztvevők pozitív, példamutató viselkedését, és külön köszönöm Pető Alíznak, hogy csaknem 50 edzést levezényelt, vigyázva gyerekre, szülőre, felnőttre.

Akik nyitott szemmel futottak, észrevehették, hogy igen sokan, társadalmi munkában segítették a verseny normális, kényelmes lebonyolítását! Szám szerint, nyolcvanheten! A versenyközpontban, a pályák mellett, a frissítőpontokon, a polgárőri kötelékben. Külön óriási köszönet az etyeki általános iskola pedagógusainak, és diákjainak, akik a rajtszámosztástól az elpakolásig mindenféle poszton ott voltak, köszönet a Segítő Kéznek a versenyközpontos munkáért, és a diákjaimnak, akik a Korda Filmpark bejáratánál frissítettek és buzdítottak benneteket. Köszönjük Rókusfalvy Pál Úrnak a konferálást, Garaguly Tibor Polgármester Úrnak, és Nyeste Ferenc iskolaigazgató Úrnak az aktív részvételt.

Köszönöm szépen a Polgárőrség munkáját, akik igencsak egyedül maradtak az útbiztosítással! Nélkülük akkora káosz lett volna, hogy ki se tudtuk volna bogozni!

Külön köszönettel tartozom Kövér Balázsnak, és FUTAZÁSnak, Ébrling Zsófinak, és az ASTRA ZENECÁNAKHorváth Mónikának és Cser Lászlónak, Pécsi Andinak, és dr. Veres Lászlónak! Rég találkoztam ennyire pozitív gondolkodású emberekkel, csoportokkal!

Köszönet a záróbringásoknak, takarítószemélyzetnek, és mindazon etyekieknek, akik önkéntesként segítették a verseny problémamentes lebonyolítását.

BenceVersenyszervezés

Sokan kérdeztétek, hogy mennyi munkát teszünk egy ilyen jellegű, és ilyen méretű esemény szervezésébe. A honlapot december végén állítottuk fel, és gyakorlatilag egy hónap alatt töltöttük fel a kezdeti információkkal. Végignyálazva a versenynaptárakat, már jó korán kitűztük az 5. Etyeki Vesszőfutás dátumát. A honlapon történő regisztráció nem ment zökkenőmentesen, hiszen hol az e-mail fiókkal, hol az űrlappal akadt probléma, ezért néha pánikba is estünk, majd gyorsan megszüntettük a veszedelmet . A versennyel kapcsolatos szervezési feladatokat csoportokra osztottuk, és felelősöket állítottunk élükre. Ettől függetlenül egy négy-öt főből álló STÁB tartotta kezében a szálakat. Külön kezeltük a regisztrációt és e-mail kommunikációt, a fészbukot, a szponzorkeresést, és konkrét “versenyfeladatokat”. A futónap közeledtével egyre több munkaórát töltöttünk a vesszőfutás szervezésével, minimum négy-öt órát naponta. A futóútvonalakat folyamatosan figyeltük, teszteltük, mindeközben edzéseket tartottunk diákoknak, felnőtteknek, etyekieknek, nem etyekieknek, négyszer egy héten. Tíz nappal a verseny előtt zártuk a regisztrciót, és ellenőriztük az éremtáblázattól kezdve a pólóméreteken keresztül, az útbiztosításig mindent. Tudjuk, hogy egyes pontokon így is porszem került a finommechanikába(érem, díjazás, kilométerjelzés), de vállaljuk őket, és tanulunk belőle.

Idén különösen nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a futóútvonalak rendben legyenek. Ennek legfőbb oka a rendkívül szeszélyes időjárás volt, de a tavalyi „eltévedéseket“ is átnéztük, és korrigáltuk. A pályákon szalagoztunk, és tábláztunk. Idén a kilométerjelző táblákat nem raktuk ki, mert úgy gondoltuk, hogy mindenki GPS-es órával, telefonnal fut. Ebben tévedtünk, Ti jeleztétek, és mi tanultunk belőle.

CsajokVerseny

Nem szeretném mondókámat bő lére ereszteni, mert mindenki másként éli meg a futóverseny perceit. Két napon keresztül esett az eső, ennek köszönhetően balesetveszélyessé váltak bizonyos útszakaszok. Ezt úgy küszöböltük ki, hogy változtattunk a pályán, és bizony jól tettük. Két frissítőpontot állítottunk fel a két hosszútáv számára, melyeket a hosszútávosok kétszer, a félmaratonisták négyszer használhattak. A pályák kiszalagozását pályabiztosító önkéntesekkel egészítettük ki, akik jól ismerték az útvonalakat, és aktívan segítették a futásotokat. A versenyközpont közepén idén speciális sátrat állítottunk fel, hiszen hatalmas és folyamatos eső érte a terepet, nem fértünk volna el csak a sportcentrum épületeiben. A befutócsomagot szponzoraink által tovább gazdagítottuk, rengeteg ajándékkal kedveskedtek az etyeki vállalkozások, és a Korda Filmpark nemcsak futás, de gyerekprogram színhelyévé is vált. A tavalyihoz hasonlóan profi, chipes időmérés várta a Vesszőfutás sportolóit!

Végezetül, és még egyszer. Csodálatos látvány a futóktól nyüzsgő Etyek, és klassz volt látni Benneteket odakint a pályákon. Aktív futóként szívesen lettem volna köztetek, kicsit irigykedtem is rátok, de szervezőként csak az érdekelt, hogy az Etyeki Vesszőfutás idén is nagyot durranjon. Le a kalappal a futóversenyen részt vevő sportolók előtt! Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, tetszett Nektek, élveztétek, és készültök már a jövő évi hasonló rendezvényre.

CsimaxCsizmadia Gábor

Etyeki Futók Egyesülete elnöke

ÁPRILIS 16-ÁN LEZÁRUL A NEVEZÉS

Regisztráció lezárásaTisztelt Futó Barátaink!

Rendkívül fontos közleménnyel szolgálunk, melyet feltétlenül olvassatok el! Igyekszünk mindenben kiszolgálni Benneteket, és elkerülni a későbbi kényelmetlenségeket! Ez a felhívás is ezt célozza!

A regisztráció lezárása: április 16. éjjel.

  • Ekkor lekerül a regisztrációs oldal, töröljük a regisztrációs ívet is, helyette a regisztráció lezárásáról szóló tájékoztató mondat jelenik meg.

A nevezés lezárása: április 16. 

  • Ezen a napon még utalhattok. Az április 17-i könyvelésünkben (ez tárgynap 16 órakor lezáródik) megjelenő nevezési hozzájárulásokat még be tudjuk fogadni. 
  • A KÉSŐBB, ÁPRILIS 17. UTÁN ÉRKEZŐ NEVEZÉSI HOZZÁJÁRULÁSOK A VERSENYRE MÁR NEM JOGOSÍTANAK, ÉS VISSZAUTALNI NEM ÁLL MÓDUNKBAN! 
  • Kérünk Benneteket, hogy április 16 után már ne utaljatok nevezési hozzájárulásokat! Köszönjük!
  • A nevezés lezárását követően, e-mailen érkező nevezéseket nem fogadunk el!
  • Amennyiben probléma adódik, akkor az info@vesszofutas.hu e-mail címre írjatok!

Április 19-én egy teljesen “tisztított”, csak a valós nevezéseket tartalmazó listát helyezünk ki az oldalunkra, és a fészbuk felületünkre is!

Üdv

Etyeki Vesszőfutás 2014 logoEtyeki vesszőfutás Stábja

 

 

Etyeki Vesszőfutás: A tavasz leghangulatosabb futóversenye

Indulhat

Ha szeretsz jó levegőn, változatos terepen futni
és nem hiányzik a több ezres tömeg – itt a helyed!

Április 26-án 5. alkalommal szervezzük meg Etyek csodálatos szőlődombjai között az Etyeki Vesszőfutást. Mi vár a résztvevőkre ezen a napon?

A falusi focipálya füves gyepéről indulunk, és oda is érkezünk vissza. Már az induláskor igazi piknikhangulat van. Jöhet veled a családod, (még) nem futó barátaid – amíg Te futsz, ők focizhatnak, tollasozhatnak vagy csak egyszerűen heverésznek a gyepen.

A futás után csipegethetsz a helyi termékek kostolójából, és a füvön pihenve várod meg az eredményhirdetést. Közben felpróbálhatod az emlékpólót, élvezed a jó időt. Nyereménydömping lesz ismét: sok-sok érem és ajándék várja gazdáját!

Mindeközben házigazdánk, Rókusfalvy Pál kommentálja az eseményeket, és folyamatosan szól a semmiképpen sem tuctuc zene.

A verseny után felmész a Korda-filmstúdió látogatóközpontjába, ahova a rajtszámod egyben belépőjegy is. A napot kirándulással vagy a borospincék meglátogatásával teheted teljessé.

Jól hangzik?

Akkor keresd meg a neked való távot!

Liliput-táv – 300 méter, kicsiknek és a nyugdíjasklubnak – szurkoljunk nekik együtt, ahogy körbefutják a focipályát!

Minimaraton – 3 km, ahol sok-sok gyerek és futással ismerkedő felnőtt

Középtáv – 6,2 km: Újdonság: nordic walkingosok is jelentkezhetnek!

Hosszútáv – 12,7 km: Kezdőknek nem ajánljuk J

Félmaraton – 22 km  -Tavaly kértétek, mi kimértük. Jó formában levőknek!

Futazás Las Vegasba – 22 km: a Futazas.hu játékosainak

Olvasd el a távok részletes leírását a fenti menüpontok alatt és a versenyleírást a nevezési feltételekkel  Versenykiírás

Ha már látod a jövődet, akkor kattints ide  Regisztráció és nevezés

Etyek_new York Vesszőfutás

Várunk nagy szeretettel

Etyeki Vesszőfutás 2014 logo Etyeki Vesszőfutás stábja

Szombati közös, alternatív edzés (2014.03.08.)

Hétvégi alternatív

Hétvégi alternatív

Sziasztok!

Ha kipillantotok a honlap oldalsávjába, akkor láthatjátok, hogy egy alternatív edzést is meghirdettünk olyan futóknak, akik nagyobb, esetleg maratoni futásra gyúrnak. A táv nagyjából 38-39 km, tehát komoly erőnlétet és kitartást igényel. Azt is hozzáfűzöm, hogy az eleje – Alcsútdobozig – eléggé terepes, és végig aszfaltos.

Szükség lesz tehát egy normális futócipőre, és kajára, piára, csokira, energy-gelre, miegymásra, amit szoktál magaddal vinni. Amennyiben többen leszünk, úgy a frissítést megoldom alternatív módon, azaz kiviszem a terepre a kajás-piás pakkokat.

A futás paraméterei:
Táv: 39 kilométer
Tempó: 5:20 – 5:50 között
Szint: közepes, az eleje kemény
Találka: Etyek, Magyar u – Szabadföld u sarok
Időpont: 2014. 03. 08. szombat, reggel 9 óra
Érkezés: 13 óra körül

JELENTKEZÉS: facebookon, a “poszt” alatt, komment (hozzászólás) formájában!

Fontos: Csak akkor gyere, ha bírod a távot, és a tempót!
Biciklis kísérőt, kísérőket szívesen látunk! Segítségüket elfogadjuk, hálafénnyel a szembogarunkban!
A lenti térkép csak tájékoztató jellegű, a veszélyesebb részeket elkerüljük. Bicskét nem ismerjük túlontúl. A Felcsút utáni szakaszt egészen az 1-es útig nyomjuk és csak utána fordulunk Bicske felé.

Üdv
Csimax

Közös edzések, avagy Etyek Egy Emberként Edz

Etyeki Vesszőfutás

Február 26-tól heti négy alkalommal edzünk együtt, ahogy azt tavaly és tavaly előtt is tettük. Az edzések napjait úgy válogattuk össze, hogy minden alkalommal “helyi erő” is jelen legyen. A közös edzéseket Pető Alíz, és Csizmadia Gábor felügyeli, hiszen az általános iskolából 15-40 gyerek érkezik majd a megadott helyszínekre. A felkészülési idő április 23-ig tart, azaz az Etyeki Vesszőfutásra lesz jónéhány alkalom, hogy felkészülhess. A bejegyzés alján, vagy a honlap új menüpontjára kattintva megtekintheted Alízzal kidolgozott edzéstáblázatunkat!

 A Vesszőfutás edzői (klikkelj a nevükre!):  Alíz  és Csimax

 A távokat és a tempókat szintén elosztjuk egymás között. A lassabb vagy kevésbé harcedzett futók Alízzal edzenek a hosszabb távokat pedig Csizmadia Gábor kíséri. A hétvégi edzésnapokon minden közös edzést követően folytatjuk a futásokat, hiszen az etyeki futók félmaratoni és maratoni felkészülései is már javában zajlanak. Ezekhez a hosszabb távokhoz is csatlakozhatsz, ha tudod tartani a futótempót: a honlap oldalsávjában található Edzésnaptár bejegyzéseiben tájékozódhatsz a tervezett távról és tempóról!

 Találkozási pontok: Két találkozási pontot jelöltünk ki Alízzal, ezeket jól ismeritek. Március 30-ig a Magyar utca és Szabadföld utca sarkáról indulunk. Március 31-től az Etyek-New York Vesszőfutás startpontjáról indulunk, és a Stúdió kivételével bejárjuk az összes útvonalat. A hétvégi futásokat természetesen szintén innen indítjuk, azaz lesz rá mód és lehetőség, hogy lássátok hol kell javulnotok.

 Kezdési időpontok:  Március 31-ig a hétköznapi futásokat 17 órakor kezdjük,  március 31-től 17:30-kor. Ennek legfőbb oka csillagászati természetű, azaz a nap látszólagos égi pályájával van szoros kapcsolatban. Egyszerűbben: úgy edzünk, hogy még világosban visszaérjünk a találkozási pontra. A hétvégi edzéseket kora reggeli időpontra tesszük, hogy a futást követően még legyen lehetőségünk mást is csinálni.

Mindenkit nagy szeretettel várunk! Addig is csatlakozzatok a hétvégi edzéseinkhez!

Pető Alíz és Csizmadia Gábor

és az Etyeki Vesszőfutás stábja

Facebook

Get the Facebook Likebox Slider Pro for WordPress